XXIII. Magyar Sajtófotó Pályázat 2003

Sajtófotó-kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Csütörtökön, március 25-én nyílik meg a XXII. Magyar Sajtófotó kiállítás Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A tárlat anyagát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Fotóriporterek Társasága (MFT) által kiírt verseny képeiből állították össze. A pályázatra 256 alkotó 5317 munkája érkezett be, ezek közül válogatta ki a Kis-Kuntler Árpád vezette zsűri a díjazott alkotásokat.

A január végén közzétett eredmény szerint Benkő Sándor, a Vas Népe munkatársa Utolsó nap a tűzősoron, valamint a szabadúszó Magyar Ádám Mindennapok egy bentlakásos fiúiskolában című sorozata nyerte el a XXII. Magyar Sajtófotó pályázat nagydíját.
A hír-eseményfotó kategóriában Müller Judit (szabadúszó) képét ítélték a legjobbnak, a második helyet Túry Gergely (HVG), a harmadikat Kovács Tamás (MTI) szerezte meg.
A képriportok között a bírálóbizottság Gárdi Balázs (szabadúszó) munkáját ítélte a legkiemelkedőbbnek, mögötte Bruzák Noémi (MTI) és Végel Dániel (szabadúszó) végzett.
Az emberábrázolás-portré kategória egyedi művei közül az első két helyre Aknay Csaba (szabadúszó) egy-egy munkáját, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szandelszky Béla (Associated Press) egy-egy munkáját tartották érdemesnek, a sorozatok készítői közül Dóka Béla, Hajdú András és Bege Nóra (mindannyian szabadúszók) nyert díjat.
A művészetet, a tudományt megjelenítő egyedi felvételek közül a legjobbnak Fejér Gábor (Népszabadság) munkáját ítélték, míg a második helyet Nagy Norbert (Elixír Magazin), a harmadikat Czimbal Gyula (MTI) szerezte meg; a sorozatok közül az első és a harmadik díjat is Gárdi Balázsnak, míg a másodikat a szintén szabadúszó Fazekas Istvánnak ítélte a zsűri.
A sport kategóriában az egyéni felvételek közül a két legjobbnak Földi Imre (MTI) egy-egy munkáját találták, a harmadik helyet Németh Péter (Nemzeti Sport) szerezte meg. A sorozatok közül első helyre Szalmás Péter (Népszava), a másodikra Szabó Miklós (Blikk), a harmadikra Gárdi Balázs anyagát rangsorolták.
A természet és környezet kategória egyedi alkotásai között Reviczky Zsolt (Színes Mai Lap) győzött, őt követi Teknős Miklós (Népszabadság) és Schmidt János (szabadúszó), míg a sorozatok közül Radisics Milán (szabadúszó) munkája váltotta ki a legnagyobb elismerést, a második Bánkuti András (HVG), a harmadik Gáti György (Gáti Fotó Fényiroda) lett.
A társadalomábrázoló dokumentarista egyedi alkotások sorában Túry Gergelyé lett az első és a harmadik díj, míg a második helyre Pintér Mártát (Best Magazin) rangsorolták.
A sorozatok kategóriában Benkő Sándor nyert, megelőzve Fejér Gábor és Dezső Tamás (Magyar Hírlap) munkáit.
Humor kategóriában első díjat a zsűri nem adott ki, második Túry Gergely, a harmadik - megosztva - Schmidt János és Kovács Tamás lett.
A Népszabadság Rt. Escher Károly-különdíját a legjobb hírképért Túry Gergelynek, a legjobb kollekcióért - a Magyar Fotóriporterek Társasága által - odaítélt Munkácsi Márton-díjat Gárdi Balázsnak, a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját Vancsó Zoltánnak, az Axel Springer Magyarország Kft. - a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriportert megillető - díját Szabó Bélának (szabadúszó), a Magyar Néprajzi Múzeum különdíját Szandelszky Bélának ítélték oda.
Budapest Főváros Pro Kultúra Urbis Alapítványának - havi nettó 80 ezer forintos juttatással és munkái kötetben megjelentetésével is járó - fotográfiai ösztöndíját Dezső Tamás kapta. A Kis-Kuntler Árpád vezette zsűri munkájában Beliczay László, Féner Tamás, Kemény Zoltán, Kincses Károly, Korniss Péter és T. Balogh László vett részt.
A tárlattal egy időben nyílik meg a Pap Jenő emlékkiállítás, a National Geographic Magazin kiállítása, valamint a Párbeszéd pályázat díjnyertes képeiből rendezett válogatás.
A XXII. Magyar Sajtófotó kiállítás április 25-ig tekinthető meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
(MTI)

http://www.origo.hu/itthon/20040324sajtofoto.html

Képek: 
Eox