XXVI. Magyar Sajtófotó Pályázat 2007
Brüsszelben az 1989-i határnyitás képei
Infovilág 2009. október 22.
Az Európai Bizottság brüsszeli székházában ma megnyílt a "Határnyitás, 1989" című fotókiállítás, ami a XXVII. Magyar Sajtófotó-kiállítás kísérő kiállításaként először a tavasszal a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható.
Kovács László EU-biztos és György Gábor, az Európai Bizottság Budapesti Képviseletének vezetője az ünnepélyes megnyitón felidézte a két évtizeddel ezelőtt történteket, amikor Magyarország az addigi keleti tömb országai közül elsőként megnyitotta nyugati határát, és keletnémet menekülők tízezrei mehettek át Magyarországról Ausztriába.
Kovács László, aki akkor külügyi államtitkár volt, külön kitért a határnyitást megelőző évek magyar politikájára, és megállapította: a budapesti vezetés korábbi lépéseinek logikus következménye volt a határnyitás, ami aztán hozzájárult a német, annak folytatásaként pedig Európa újraegyesüléshez t.
Húsz éve, 1989. szeptember 11-én 0 óra 01 másodperckor, Magyarország a kelet-európai országok közül elsőként megnyitotta nyugati határát. Azon a vasárnap éjszakán becslések szerint 5000 keletnémet lépte át a magyar–osztrák határt. Az esemény nem csupán Magyarország, de Európa jövője szempontjából is meghatározóvá vált, az egységes és szabad Európa megszületésének pillanatává lépett elő.
A fotókiállítás, amelyet az Európai Bizottság Budapesti Képviselete a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve rendezett meg, annak az éjszakának kíván emléket állítani, megidézve a húsz évvel ezelőtt történt eseményeket, ismert és eddig még soha nem látott fényképek, dokumentumok felhasználásával.
A kiállítótér, ahol a képek mellett a határnyitás történetének kronológiája is elolvasható, a brüsszeli székház legforgalmasabb tere, ahol naponta százak fordulnak meg. Már a hivatalos megnyitót megelőzően sok érdeklődőt vonzottak a képek és minden esély adott ahhoz, hogy a székházban dolgozó mintegy háromezer munkatárs és vendégeik megismerkedjenek ezzel a történelmi időutazással.
Az október 30-ig látható tárlat művészeti rendezője a MÚOSZ képviseletében Szalay Zoltán, Táncsics- és Pulitzer Emlékdíjas fotóriporter.



