XXVIII. Magyar Sajtófotó Pályázat 2009

nepszava.hu 2010. 05. 03.
Sikeres volt a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Nemzeti Múzeumban - Tizenötezer látogató

Tegnap bezárt a Magyar Nemzeti Múzeumban a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás és kísérő kiállítása, A divat világa a fotográfiában. A 2009-ben készült több száz felvételt körülbelül tizenötezren tekintették meg a nyitva tartás másfél hónapja alatt.
Szép szám az a tizenötezer látogató, még akkor is, ha a mai kiállításiparban nem jelent falrengető sikert. Azért szép szám, mert nagy dolog, hogy ilyen sokan szembe mernek, akarnak nézni magunkkal, jelenünkkel. Nemcsak a napilapok, hetilapok gyorsan továbbfordítható hasábjain, hanem akkor is, amikor a múzeum falán már-már műtárggyá, kordokumentummá nemesednek a fotók. Mert az összkép idén is sötétre sikeredett. De erről legkevésbé azok tehetnek, akik a kamerák mögött állnak. Nincs vidám év mögöttünk.
Ám úgy tűnik, az idei termésben bár a dráma uralkodik, mégis árnyalt eszközökkel dolgoznak fotósaink.
Az első terem kifejezetten nehéz próbatétel elé állította a nézőt. Nem szólt másról, csak gyászról, nyomorról, erőszakról, kilátástalanságról.
Bár jobbadán nem művészek készítették a képeket, hanem olyanok, akiknek a hivatása a tájékoztatás.
Amit ráadásul az események sűrűjében, a lapzárta szorításában végeznek. Mégis művészi erővel szólnak a képek. Szandelszky Béla nagydíjjal jutalmazott Roma gyász című sorozata például caravaggiói erővel mutatja be a hozzátartozójukat sirató asszonyokat, gyászoló férfiakat. A fekete-fehér képek előtt - még ha széles gesztusú, sikító embert ábrázol is - a gyász kietlen csendjét érezzük. Máté Péter Tatárszentgyörgy című képén sem a vér, a holttestek, a rendőrségi szalagok beszélnek a szörnyűségről, csupán az üszkös falak és az ablakban égő, emlékező gyertya. Egy roma család évekig rabszolgaként tartott egy idős férfit. Székelyhidi Balázs portréján a szeme elé teszi a kezét védekezőn, szinte szégyenkezőn az áldozat. Az emberi kiszolgáltatottságról csak az arc ráncai beszélnek.
Nehéz a gyötört arcoktól elszakadni, a miskolci romatelepet megörökítő sorozat kedvéért mégis megtesszük, hogy aztán visszatérjünk Reviczky Zsolt látszólag idilli képeihez. Ám tudjuk, hogy a kiváló fotográfus képeit alaposan érdemes megnézni. Ki is derül, a kecskeméti börtön anyaotthonában készültek a 21. századi Madonna-fotók.
Azt reméltük, idénre már kikopnak az árpádsávos lobogókat lengető bőrfejűeket ábrázoló képek a Sajtófotóról. De ismét szembesülni kellett vele, hogy immár hétköznapjaink részét képezik. Igaz, az idei képek ezt a témát is szofisztikáltabban dolgozzák fel. Kálló Péter egyik képe roppant tanulságos: szivárványszínű melegzászlót égetnek az utcán, körben pedig járókelők vidáman fényképezik telefonjukkal a látványosságot. Mintha valami ártatlan kis hecc volna. Nézői lettünk a magunk és kisebbségeink megalázásának. Egy másik kockán tüntetők tartóztatnak fel egy villamost a Kossuth téren.
Egy agresszív, kopasz alak fenyegetően gesztikulálva a vezetővel ordítozik. A fiatal villamosvezető arcán nincs félelem, harag, csodálkozás.
Ül a helyén, és figyel, mintha csak a közlekedési lámpát vizslatná, mikor ad szabad jelzést. Úgy látszik, csak egy "szokásos" forgalmi helyzetbe került. De a legütősebb a sarokba vizelő bőrkabátos, nemzetiszínű karszalagos, tarsolylemezes övtáskát viselő alak. No comment. A humor sajnos még a politikusokat ábrázoló zsánerekben is ritka vendég.
A következő termekben kicsit oldódik a nyomasztó érzés. Láthatunk elképesztő fotókat a jégmadárról, a kert végében ólálkodó vaddisznóról, a szemétben tallózó rókáról. Kevés az igazán meggyőző kép a művészet kategóriában. Bár félek, erről sem a fotósok tehetnek. Tragikusan perifériára szorult ma a kultúra, mind a lapokban, mind az emberek gondolkodásában. Stiller Ákos Balaton Soundon készült képei tökéletesen visszaadják a neonfényes Balatonparti hajnalok hangulatát. Reviczky Zsolt kategóriagyőztes, Operaház 125 című sorozata a függöny mögé kukucskál. H.
P.