XXVII. Magyar Sajtófotó Pályázat 2008
Skonda Mária kapta Az év művészeti menedzsere kitüntetést
2009-ben a XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállítás kiemelt támogatója, a Magyarországi Volksbank Zrt. vezérigazgató-helyettese, az Igazgatóság elnökhelyettese Skonda Mária kapta meg 2009-ben Az év művészeti menedzsere kitüntető címet.
A Gundel Művészeti Díjat Láng György a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001-ben került sor. A kuratórium tagjai azóta minden évben a művészet területén az általuk legfontosabbnak ítélt művészeknek, műpártolóknak ítélik oda ezt a megtisztelő címet.
“Nagyon örülök ennek a díjnak, s úgy vélem ez az elismerés az én személyemen keresztül annak az elkötelezett és nagyszabású képzőművészti mecenatúrának, a sajátos, Bankunkat jellemző kommunikációnak, üzleti modellnek szól, amelyet a Magyarországi Volksbank Zrt. következetesen folytat. - mondta Skonda Mária.
A Magyarországi Volksbank Zrt. vezetősége 2003-ban döntött úgy, hogy társadalmi felellősségvállalásának részeként nem műalkotások megvásárlásával, hanem kiállítások rendezésével támogatja a kortárs képzőművészetet és alapoz meg ügyfelei és leendő ügyfelei számára azt a kommunikációs csatornát, mely hídként köti össze a Bankot az ügyfelekkel a kultúrán keresztül. E döntés lényeges eleme volt, hogy ezeknek a vernisszázsoknak a helyszíneként a bankfiókjait használja fel.
A Bank azontúl, hogy maguknak a műveknek otthont adott, megszervezte a kiállításmegnyitókat is, s azok mindenütt a helyi közélet fontos társadalmi eseményeivé váltak. A Volksbank Galériákban az elmúlt években több mint 200 kiállítást rendeztek, ezeken több mint félezer alkotó, több ezer műalkotása került a nagyközönség elé, így a Bank a kortárs magyar képzőművészet egyik legfontosabb támogatójává vált.
Bár a Volksbank Galériákban országszerte kiállító művészek nagy része fiatal tehetség volt, a Bank nyíltan felvállalta azokat az alkotókat is, akik az 1945 utáni évtizedekben a perifériára szorultak. Közéjük tartozik Aba-Novák Vilmos, Jeges Ernő, Simon György János, Vágh-Weimann Imre, de ide lehet sorolni Gyémánt Lászlót, és Egry Józsefet is.
A Gundel Művészeti díj 2009 kitüntetettjei:
Életmű díj:Psota Irén, Kass János, Seregi János
Színész: Bács Ferenc
Színésznők: Balsai Mónika
Színházi rendező: Szinetár Miklós
Grafika és festőművészet: Konok Tamás
Szobrászművészet: Párkányi Raab Péter
Operett-musical:Dolhai Attila
Könnyűzene: Ferenczi Gyuri és a Raczkajam
Operaénekes: Sümegi Eszter
Komolyzene: Farkas Gábor, zongora
Sztár lett/Starlet: Tompos Kátya
Filmrendező: Szomjas György: Nap utcai fiúk
Táncművészet : Volf Kati
Irodalom: Böszörményi Zoltán: Az éj puha teste
Művészeti menedzser: Skonda Mária
A Gundel Művészeti Díj Kuratóriumának tagjai:
András Ferenc, aki a magyar filmpremiereket figyeli,
Gerdesits Ferenc, a könnyűzene szakértője,
Kállay Bori, operett és musical jelölője,
Kárpáti Tamás, képzőművészet képviselője,
Korcsmáros György, a színészeket, színésznőket, színházi rendezőket javasolja,
Molnár Gabriella,a "Sztár lett" kategória kiválasztója,
Matyi Dezső, az irodalom kategória felelőse,
Pongor Ildikó, a tánc kategória nominálója,
Retkes Attila, a komolyzene szakértője.
XXX
A Magyarországon már 16 éve sikeresen működő Magyarországi Volksbank Zrt. nemcsak a magánügyfelek, a kis- és középvállalkozások, hanem átfogóan a társadalom gerincét alkotó középréteg bankja is. A Bank 70 egységből álló országos fiókhálózatán, 7 franchise kirendeltségén és 500 fős közvetítői hálózatán keresztül nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat.
A bank fő részvényese a Volksbank International AG, a Volksbank AG, a DZ (Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank), WGZ (Westdeutsche Genossenschafts-Zentralbank) és a BPBF (Banque Fédérale des Banques Populaires) közös nemzetközi holdingja. A Volksbank AG az első olyan nyugat-európai bankok egyike volt, amely már 1991-ben megkezdte a terjeszkedést Kelet-Közép-Európa piacai felé.
A Magyarországi Volksbank Zrt. szorosan együttműködik a Victoria-Volksbanken Biztosítótársasággal, amelynek termékeit és szolgáltatásait a bank fiókhálózatán keresztül vehetik igénybe ügyfeleik.


