XXVI. Magyar Sajtófotó Pályázat 2007

Duna TV 2008. április 10.
Tóth Kriszta: - A 26. Magyar Sajtófotó Kiállítás képeiről azok az arcok, hangulatok, pillanatok köszönnek vissza ránk, amelyek 2007-et emlékezetessé tették. A legtöbb kép társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia és a képriport kategóriákban érkezett. Ebben a kategóriában nevezett Hernád Géza Búcsú a Lipótmezőtől c. fotósorozatával, amellyel MéOSZ-nagydíjas lett. A tegnapi Világunkban vele beszélgettünk.

Mucsányi János: - Bemutatjuk a MéOSZ Sajtófotó Pályázat 2007-es győztesét Hernád Gézát, aki a nagydíjat nyerte, ehhez gratulálunk és köszöntjük itt a stúdióban.

Hernád Géza, (Magyar Hírlap ) a MéOSZ nagydíjának nyertese: - Jónapot.

M.J.: - Hát az a teljesítmény és rögtön mondjuk el, mert, mert ez is egy nagyon érdekes motívum, a Búcsú a Lipótmezőtől sorozat, fotósorozatról van szó. Az OPNI az Elmegyógyintézet végnapjait jeleníti meg. Ez, ez milyen teljesítmény és az elismerés kihez vezető út az mennyire volt nehéz?

Hernád Géza: - Hát ez egy szakmai elismerés, végülis van, minden évben van ez a Sajtófotó Pályázat és akkor a szakmabeliek vagy nem szakmabeli fotósok küldhetnek rá.

M.J.: - Hanyadszor küldött?

Hernád Géza: - Hát nem tudom, nem küldtem minden évben. Kb. harmadszor, negyedszer.

M.J.: - Mennyiben volt más munka ez a lipótmezei téma?

Hernád Géza: - Hát ez, szóval én elég sokat dolgoztam ezen a sorozaton, két és fél évet és számomra ezért volt más. Tehát ez, ez adja a különlegességét. Még soha nem dolgoztam ilyen hosszan egy témán.

M.J.: - És milyen olyan élmények jöttek éppen a két és fél, tehát a hosszú idő alatt, amelyek lehet, hogy primer módon nem hatnak egy fotóra, de azért hosszabb távon a fotósnak a szemléletét meghatározzák?

Hernád Géza: - Hát nagyon sokat tanultam végülis abból, hogy hogyan kell az ilyen típusú emberekhez így közel kerülni. Tehát az, hogy hogyan lehet velük kommunikálni, ez végülis szerintem hatással van a munkámra későbbiekben is.

M.J.: - 13, ugye 13 kategóriában osztottak ki díjakat ezen a pályázaton. Vajon miért a társadalomábrázoláshoz érkezett, érkezik a legtöbb alkotás?

Hernád Géza: - Hát szerintem azért, mert tehát a fotográfia az elmozdult egy kicsit már régóta abba az irányba, hogy igazából az számít, hogy az ember mennyire tudja egy sajátos stílusban vagy egy sajátos látásmóddal közölni azt, amit lát és, tehát nem annyira informatív jellegű és erre legnagyobb lehetőség az ilyen típusú fotóesszéknél van szerintem.

M.J.: - Tegyük hozzá, hogy a Magyar Hírlap munkatársa.

Hernád Géza: - Igen.

M.J.: - De ha be kellene mutatni, talán inkább szabadúszónak mutatnám be.

Hernád Géza: - Igen, szabadúszó vagyok.

M.J.: - Nagyon, nagyon sok helyen, így van és független fotósként. Ez egyébként mint életforma, ez az alkotáshoz több lehetőséget biztosít?

Hernád Géza: - Hát igen, mert szóval én nem vagyok annyira kötve. Tehát sokkal több időm marad gondolkodni, meg a saját témáimon dolgozni.

M.J.: - Visszatérve a társadalomábrázolásra. Az az érdekes vagy nem és ez esetben cáfoljon, hogy a World Press Fotón ugye tocsog a vér és rengeteg háborús kép és nagyon sokszor nyernek ilyen borzasztóan hátborzongatóan elrettentő képek is, míg a magyar fotópályázaton talán kevésbé. Ez a társadalomábrázolási igény, hál istennek itt nincs háború, nincs mit mutatni, ez ugyanakkor egyfajta lemeztelenítés. Tehát ugyanolyan kegyetlen fotók megjelennek itt is, nem?

Hernád Géza: - De. De egyébként a World Press Fotó sem annyira véres mostmár így az utóbbi időkbe, tehát szerintem egy nagyon izgalmas fórum, mert, mert egyre inkább ők is elmozdulnak az ilyen mívesebb fotográfiai alkotások felé. Tehát nem annyira ez a hír. Persze nekik nyilván kötelező, mert azért a világban tegyük hozzá, hogy nagyon sok szörnyű dolog történik és erről azért nekik muszáj, hogy úgy mondjam, tehát ezt felmutatni, de mindamellett nagyon nyitottak az ilyen újszerű kortárs fotó iránt.

M.J.: - Ezt viszont kérem, hogy cáfolja, ami most következik, sokan mondják, hogy a digitális fényképezés és a fotoshop program megjelenése óta nem is kell tudni fényképezni.

Hernád Géza: - Hát ez egy vicc szerintem. Aki ilyet mond, az szerintem nem tudja, hogy miről beszél.

M.J.: - Mi most, mi most a kihívás, mi most a feladat? Nyilvánvaló, hogy egy jobban asszisztált helyzet van, jobban alá lehet dolgozni. Lehet utólag korrigálni. Most mi a nagy kihívás?

Hernád Géza: - Ez igazából, hogy mondjam, ez csak így a laikus emberek számára tűnik úgy, hogy mostmár mindenki tud fényképezni vagy mostmár mindent lehet ugyanyannyira, tehát ugyanazok a dolgok vannak és régen is ugyanúgy lehetett korrigálni, csak kicsit más jellegű volt ez a munka.

M.J.: - Macerásabb volt.

Hernád Géza: - Hát így van.

M.J.: - Egyébként ezeket a képeket nemzetközi pályázatokra is küldik? Tehát mennek tovább?

Hernád Géza: - Így van. Ez nyert második helyet is a Pictures of the Year International egyik pályázaton. Ez olyan, mint a World Press, egy ilyen amerikai fórum.

M.J.: - Abba lehet hagyni egy ilyen 2 és fél éves munkát, sorozatot, amíg nem jelennek meg a bulldózerek és nem takarítják el a fél Lipótmezőt persze?

Hernád Géza: - Hát nehezen. Én nem hiszem, hogy abba fogom hagyni, mielőtt, mielőtt eltűnne ez az építmény.

M.J.: - Hát akkor a folytatáshoz kitartást kívánunk és persze további sikereket.

Hernád Géza: - Köszönöm szépen.

M.J.: - Köszönjük szépen.

Hernád Géza: - Köszönöm.